9-10. Fejezet

KILENC

 

Noelle

 

Fordította: Tony

– Ez nem vicces. – Összefonom a karomat a mellkasom előtt, próbálom kirángatni Clintet a nevetőgörcsből, de ő csak még jobban nevet, habár van benne annyi tisztesség, hogy bűnbánónak tűnjön közben.

Neki ez természetes.

Mert csak Clint O’Dell tudja szétröhögni a fejét, miközben úgy látszik, mintha sajnálná. Ha a férfiak kuncognak, azt fel lehet ismerni, de ezt a férfias morajlást, amit próbál elfojtani, semmiképpen sem hívnám kuncogásnak.

Végre én is el tudok mosolyodni. A legtöbben azt mondanák, hogy az expasim egy életre elijesztett a Mikulásktól, de még az is szokatlan.

A profi Mikuláskból nem tizenkettő egy tucat.

– Oké, ez tényleg vicces – ismerem be. – Utólag.

– Utólag – ismétli, mintha a szó egy titkos belső vicc lenne, és nevet, de egyértelműen igyekszik visszafogni magát.

A nevetése ugyanolyan mély, mint a hangja, és érzem, ahogy a csontjaimban vibrál, és kellemes csiklandozás árad szét az egész testemben. Komoly varázslat árad belőle. Mint egy embernagyságú kanál cukor.

És lefogadom, hogy segítene, hogy az összes gyógyszert lenyeld.

Összeráncolom az orrom a perverz belső hangomra.

Nem oké, belső hang. Clinttel barátok vagyunk. De ez a csiklandós érzés nem erre utal. És meg kell állítanom, mielőtt a bizsergéssé változna, és a pajzán gondolataim pajzán tetteket szülnének. Nem kerülte el a figyelmemet a tény, hogy Hope és Cassie is elhagyta az épületet – és kettesben hagytak a cuki sógorukkal, akiről a friss emlékek, hogy hogyan néz ki póló nélkül, folyamatosan mennek a lelki szemeim előtt.

Ó, édes Jézuska, aki a jászolban fekszik, a pasi naaagggyon jól néz ki póló nélkül. Nem tudtam, hogy egy pasinak lehet ennyi kocka a hasán. És lehetséges, hogy egy férfi mellbimbó ilyen tökéletes legyen? Régebben soha nem indultam be a férfi mellbimbóktól, de az övé rézszínű, nem túl nagy, nem túl kicsi, tökéletesen kiegészíti a mellkasszőrzetét, ami szintén pont jó.

És a tetoválás a domborodó bicepszén. A világot kettészelő villámcsík egy horgony tetején, a tengerészgyalogság emblémájára emlékeztető művészi ábrázolás kombinálva a gyermekkorának egy kétségtelenül meghatározó pillanatával.

És a karjának még nem is a bicepsz a legjobb része.

Csak ha rágondolok az alkarjára, felforrósodok a lábam közt.

Meg akarom simogatni. Kétségbeesetten. Annyira akarom, hogy az ujjaim viszketnek a vágytól, hogy megmarkoljam a pólóját, magamhoz rántsam Mr. Gyönyörű Ujjú Kuncogót, és letépjem a ruháit itt, az alpakák, a rénszarvasok és az átkozott liba előtt, aki itt mászkál, és úgy viselkedik, mintha éppen két külön öltözékben fotóznák le, mert láthatóan nagyon odavan magától, és a liba-modellkedési képességeitől.

Még egy pillantást kell vetnem Clint őrülten erőteljes, nevetségesen tökéletes testére.

És igen, rendben, az ugratásának köszönhetően, most majd’ meghalok, hogy többet tudjak a mini-uborkájáról. Habár személy szerint lefogadom, hogy az inkább egy japán padlizsán.

Kizárt dolog, hogy ez a pimasz, magabiztos tengerészgyalogos nincs jól felfegyverezve.

Hosszú, vastag és kemény, én pedig már nagyon régen nem voltam…

Derrick óta nem feküdtem le senkivel, annak már hónapokkal ezelőtt vége lett.

Derrick nyomorúságos ábrázata villan fel előttem úgy, ahogy utoljára láttam. Kifelé menet máshogyan nézett ki, mint befelé jövet. Addig a napig egy mosolygós, laza, nyugodt, Noelle-szerető udvarló volt, aztán hirtelen úgy döntött, hogy valami újhoz van kedve, aki Nem Én vagyok, és útnak indult.

– De ez sem vicces. – Felkapok két répát az alpaka és rénszarvas csemegét tartalmazó kosárból, és a nagyobbat Clint elé tartom. – Komolyan. Ne akard, hogy ezzel a répával állítsalak le, O’Dell.

Végre kijózanodik, megmerevedik, aztán előrehajol, és hatalmasat harap a nagyobbik répából.

– Fúj – mondom, és meglököm a mellkasát. Az ujjaim könyörögnek, hogy hadd érintsenek még többet, de nem figyelek rájuk. – Köpd ki! Nem is voltak megmosva! Ezek állatrépák, nem emberrépák.

– A kosz nem bánt – mondja tovább rágva, aztán kinyúl, és az érintetlen répát kiszedi az ujjaim közül. – Igaz, Don Juan? – Odanyújtja a répát a rénszarvas elé, aki horkantva megköszöni az ajándékot, aztán meglepően ügyes ajakkal, a vékony végénél fogva a szájába húzza.

– Ügyes trükk, Don. – A sörényébe fúrom az ujjaimat, és megvakarom. – A rénszarvasok olyan királyak.

– Igen. Némelyikük évente több mint háromezer mérföldet vándorol.

– Tudom. Az exemmel volt egy viccünk a rénszarvasokról – épp lovagolt egyen, amikor találkoztunk, és...

Clint felhorkant, én pedig a karjára csapok. – Csönd. Próbálok komoly lenni. Tényleg egy rénszarvason lovagolt. Volt egy különleges „Találkozz a Mikulással” rendezvény az atlantai hatalmas bevásárlóközpont parkolójában. Képeket készítettem egy szabadúszó fotós melóhoz. Egész héten rettegtem tőle – a szegény gyerekektől, akiket egy piros ruhás kretén terrorizál, a szülőktől, akik ragaszkodnak hozzá, hogy a traumatizált gyerekeiket beültessék a Mikulás ölébe.

Megállok, annyira elveszek az emlékekben, hogy szinte érzem a hó illatát azon az első reggelen. – És akkor Derrickbelovagolt egy hatalmas rénszarvason, egy hihetetlen, kézzel készített Mikulás jelmezben. Sűrű, barna szakálla volt, a legcsillogóbb barna szemei, és ragadós mosolya… – Megrázom a fejem. – A gyerekek vetettek rá egy pillantást, és elkezdtek éljenezni. Aztán ő megállt a kamerám előtt, kaptam tőle egy nagy ölelést, és megkérdezte, hogy kész vagyok-e néhány életre szóló emléket csinálni a gyerekeknek, és ennyi volt… – Megemelem a vállam, aztán sóhajtva leejtem. – Végem volt.

– Mikulás barna szakállal?

– Ő ezt a fiatal Mikulás dolgot karolta fel. Mostanában sokan csinálják ezt. Ez a divat.

– Mikulás divat. Már mindent hallottam.

– Nem mindent. Azt még nem hallottad, hogy a rénszarvas állandóan odajött a kamerámhoz, hogy megcsócsálja a copfomat, miközben én fotóztam, és Derricknekféltucatszor fel kellett ugrania, hogy megmentsen, aztán elnevezett Rénszarvas Csalinak. A becenév rajtam ragadt, és Derrickkel annyi rénszarvasos tréfánk volt, hogy úgy döntöttünk, tavasszal teszünk egy kirándulást egy rénszarvas farmra Alaszkában, hogy az iglunk tetőablakából nézzük az északi fényt.

– Egy iglu tetőablakkal?

Ahhoz képest, hogy a srác egy perce még a röhögőgörccsel küszködött, most furcsán morcos lett. Az hinné az ember, hogy egy iglu pont az ő ízlése lenne. Lehet, hogy ez az ő természetes túlféltése?

Vagy féltékeny, amiért az exemről beszélek?

Ne, Noelle! Ne kezdd!

– Luxus iglu volt – ismerem be. – És inkább panzióra hasonlított, mint igazi farmra, de annyira jól nézett ki, és annyira izgatott voltam, hogy mehetek. – Odaadom a másik répát is Don Juannak, aki az ajka finom hullámzásával fogadja el. – De három nappal azelőtt, hogy a reptérre kellett volna mennünk, Derrick azt mondta, hogy megtanult tőlem a szerelemről mindent, megköszönte a két csodálatos évet, aztán elment, hogy keressen valaki újat.

Halk morgás hagyja el az ajkát. – Komolyan? Ezt mondta?

– Úgy tűnik, megunta. Habár ez új volt nekem. Azt hittem, minden rendben. Egyáltalán nem viselkedett másképp. Az egyik nap még mosolygott, boldog volt, és szeretett engem, aztán… – Csettintek az ujjammal. – A következőben meg vége.

– Bassza meg!

Clint trágársága meglep. Nem gyakran káromkodik előttem, és melegséggel tölt el és megbizserget, hogy őrülten mérges miattam.

– Te voltál a nő, akivel megosztotta az életét – folytatja. – Nem egy autó. Vagy egy játék. Micsoda szarzsák. Dericket meg kellett volna fosztani a Mikulás jelmezétől és a kiváltságaitól. Azonnal.

Megrándul az ajkam, de a sztori még mindig túlságosan fáj ahhoz, hogy mosolyogjak rajta. – Egyetértek, de nem vagyok rá mérges. Már nem. Csak… össze vagyok zavarodva.

– Összezavarodtál, hogy lehet ilyen hülye barom?

– Nem, összezavarodtam, hogy szerethettem valakit ennyire, aki nem szeretett ugyanúgy. – Összerezzenek, ahogy a szegény, naiv korábbi énemre gondolok, aki gondtalanul tervezgetett és álmodozott, és fogalma sem volt, hogy az életet hamarosan fel fog robbanni. – Váratlanul ért, Clint. Derrick úgy viselkedett, mintha imádna engem, és én készpénznek vettem. És most… – Széttátom az ujjaimat, és az üres tenyeremet a gerendás mennyezet felé emelem. – Már nem bízok magamban úgy, mint régen. Ha nem tudok különbséget tenni a szerelem és aközött, hogy valaki elüti velem az időt, amíg nem áll készen egy vadiúj modellre, akkor hogyan bízhatnék újra a megérzéseimben?

A tekintete ellágyul. – Csak bízz a megérzéseidben, és ülj vissza a nyeregbe.

– Mert annak van értelme – kötekedek a szememet forgatja, próbálom oldani a hangulatot, de nem sikerül.

Nem hátrál meg, vagy mosolyodik el. Csak bámul a lelkembe azokkal a zöld szemeivel. – Szükséged van a megérzésedre. Az enyém többször mentette meg az életemet, minthogy meg tudnám számolni. Nélküle akár vak is lehetnél fél szemedre, vagy érzéketlen mindkét orrlyukadra.

Lehet a pasi viccesen vonzó és ugyanakkor rendkívül érzékeny? – A pékségben állandóan elmegy a szaglásom. Ki kell mennem, és vissza, hogy újra érezzem a cukor és vanília illatát.

– Az valószínűleg jó dolog – mondja vigyorogva. – Ha nekem egész nap azokat az édes dolgokat kellene szagolnom, elég gyorsan süti-problémáim lennének. – Közelebb lép, óvatosan kisimítja a homlokomból a hajamat, amitől borzongás fut végig a gerincemen, miközben lágyabb hangon hozzáteszi. – Azt hiszem, már most is van Süti problémám. Csináltam neked proteines kekszet. Korán reggel felkeltem. A kabátom zsebében van.

A lélegzetem elakad, a szívem pedig egyre erősebben veri a bordáimat, de nem engedek a kísértésnek. Nem lenne tisztességes sem vele, sem magammal.

Így ahelyett, hogy nekidőlnék, lábujjhegyre állnék, és addig csókolnám, amíg már nem érzem az arcom, úgy, ahogy akarom, teszek egy lépést hátra, és megrázom a fejem. – Nem tehetem, Clint. Édes vagy és vicces, és tényleg kedvellek. És biztos vagyok benne, hogy a kekszek mennyeiek, de mi nem illünk össze.

– Miért nem? Honnan tudod?

– Több okból is. – Nem igazán tartozom neki magyarázattal, mégis meg akarom magyarázni. Azt akarom, hogy megértse, ennek semmi köze hozzá, és arról van szó, hogy okos döntéseket kell hoznom. Kedvelem őt. Igazi barátnak érzem, és ha rajtam múlik, nem akarom megbántani a barátaim érzéseit.

– Először is, sokkal idősebb vagyok nálad – mondom, idegesen csavargatom az ujjaimat magam előtt.

Az ajkai megrándulnak. – Hét év nem olyan sok, és különben sem érdekel.

– Hát, engem igen. Az életünk különböző szakaszában vagyunk. Történetesen én valami komoly kapcsolatot keresek, te pedig…

– Szintén valami komolyat. Történetesen. De látnod kell, hogy összeillesz-e valakivel, mielőtt a dolgok komolyabbra fordulnak. Át kell engedned a pasit az első kapun, Miss Erőd A Szívem Körül.

Kihúzom magam. – Nekem nincs erőd a szívem körül.

A szemöldöke a homlokára ugrik.

– Akkor nem erőd – bizonygatom. – Inkább… egy csukott ajtó. És neked tudnod kell a jelszót, hogy átjuss rajta.

– Karalábé.

Bandzsítok. – Tessék?

– Ez a jelszó. Kitaláltam. Elsőre.

Ez a pasi. Egy nap egy nagyon szerencsés nőt le fog venni a lábáról. – Nem. Nem karalábé.

– Zűrzavar.

– Nem.

– Megszüntetés-ellenesség.

Nevetek. – Lenyűgöző, de nincs szivar.

– Csigalé.

Még jobban nevetek, és Mi van? arcot vágok.

– Ez volt a titkos jelszóm gyerekkoromban. – Széles mosolyt villant rám, ami azzal fenyeget, hogy lerombol minden jól megalapozott érvemet, hogy ne kezdjek vele kapcsolatot. – Ha valaki be akart lépni a lombházba, amíg én voltam őrségben, egy csésze csigalevet kellett kérnie.

– Olyan kisfiú vagy – mondom, olyan szeretettel a hangomban, aminek nem kellene ott lennie. Nem akarom bátorítani, de néha olyan nevetségesen cuki tud lenni.

És máskor meg olyan szexi.

Ez halálos kombináció, és ez jó ok arra, hogy a fejemet a nyakamon tartsam. Nem hiszem, hogy Clint ugyanúgy bántana, mint Derrick tette, de van különbség a nem bántana úgy, és a lelki társak vagyunk között.

– Olyan kisfiú vagyok– erősíti meg, lehajtja a fejét, az arca még közelebb kerül az enyémhez. – Te pedig egy nagyon érdekes lány vagy. És itt sokkal több van, mint barátság. Még ha nem is akarod beismerni.

– Ó, be fogom ismerni – suttogom, nem bízok a hangomban. – De nem fogok semmi mást tenni. Nekem olyasvalakire van szükségem, aki ugyanazt akarja az élettől, mint én, ugyanolyan életet. A vonzalom csak később jön a listán.

Egy pillanatra megmerevedik. – Azt mondod, szabadúszó fotós voltál?

Pislogok. Nem erre számítottam. – Ö, igen. Valójában elég sokáig.

– Nem is tudtam róla. Hope tudja?

Megint pislogok. – Nem. Nem beszélek róla túl sokat. Nem volt időm semmi szabadidős munkát csinálni, mióta Happy Catbe költöztem. Lefoglalt, hogy elindítsam és működtessem a pékséget. – Vállat vonok, tekintetem a poros padlóra esik Don Juan mellett. – És az életemnek ezt a részét most pihentetem. Sok éven át olyan keményen dolgoztam, beutaztam a világot, és lőttem pár jó képet, de soha nem tudtam eladni őket a rangosabb lapoknak.

– Szóval feladtad az álmaidat? És bezártad az ajtót?

Amikor így adja elő, totál lúzernek tűnök. Tudom, hogy nem vagyok az – gyökeresen megváltoztattam az életemet azzal, hogy egy kisvárosba költöztem, és követtem a másik álmomat, és egy lúzer nem ezt tenné. De akkor is érzékeny pont ez bennem. – Nem. Csak szünetet tartok. És kipróbálok valami újat.

– Szünetet tartasz a szeretett munkában, és a szerelemkeresésben. Nekem ez úgy hangzik, mintha kizárnád az életet – mondja, nem hátrál meg.

De tényleg erre számítottam tőle? Clint O’Dell nem hátrál meg, lángoló bicepsszel tör előre.

De ez a férfi annyival több, mint csak izom.

– Az emberek meglepődnek? – kérdezem, a nyugodt, de kihívó ábrázatát tanulmányozva.

– Mitől?

– Amikor rájönnek, hogy milyen okos vagy? Hogy a buta viccek, és a szórakozásból a fejed fölé emelt sziklák közt te mindig gondolkodsz? – Szünetet tartok, a szemébe nézek. – És hogy elég okos dolgokon gondolkodsz?

Széles válla megemelkedik, így ismét megpillantom a tetoválást a pólója ujja alatt. – Nem aggódok az okosság miatt. Az igazság miatt aggódok. Az igazat akarom mondani magamnak, és tudni akarom az igazat az emberekről, akik fontosak nekem. – Az ajka féloldalasan felkunkorodik. – És aztán nevetni akarok minden máson.

Elkapom a mosolyát. Nem tehetek róla. A vigyora is ragadós.

Épp, mint Derricknek.

De ő nem Derrick. Ő egy férfi, aki, amennyire meg tudom mondani, nagyszerű dolgokat érdemel az élettől, és egy nagyszerű nőt, aki segít neki élvezni azt.

De ha ő azt hiszi, hogy ez a nő én lehetek, tartozok neki a teljes igazsággal, hogy miért téved.

Ezt teszik egymásért a barátok, nemde?

– Az apám is tengerészgyalogos, és tisztelem őt azért, amit értem és a hazáért tett. – Megfeszül az állkapcsom, ahogy a hangok harcot vívnak a fejemben.

A Büszke, Hogy Egy Tengerészgyalogos Lánya hang arra késztet, hogy ne fordítsak hátat a férfinak, mert szolgálatba hívják. De a Maradj Igaz Magadhoz, Noelle hang azt mondja, hogy minden jogom megvan, hogy azt kérjem, amire szükségem van egy kapcsolatban, és nekem ez az, hogy a pasim többet legyen közel hozzám, mint távol. Egy részem tudja, hogy önző dolog olyan férfit akarni, akinek nincs olyan munkája, ami mindig a családja előtt áll, különösen, ha ez a munka ilyen csodálatos hivatás.

De nem mindenki azt akarja, hogy első legyen valakinek?

Az apám szeret engem, de soha nem leszek neki az első. És az anyám – hát, nyilvánvalóan neki sem voltam az első.

És soha nem fogom az esetleges jövőbeli gyermekeimet olyan helyzetbe hozni, hogy azon kelljen gondolkodniuk, hová tartoznak a sorrendben.

– De a katonai élet nem nekem való – fejezem be halkan.

Clint bólint. – Egyetértek. Huszonnyolc év alattinak kell lenned, hogy jelentkezhess a Haditengerészethez.

És ekkor már újra mosolygok. Hogy csinálja ezt? – Látod? Túl öreg vagyok.

– Túl öreg, hogy tengerészgyalogos légy. Ahhoz nem, hogy egy tengerészgyalogossal légy. Nincs kétségem, hogy lépést tudnál velem tartani, Cukorfalat. Feltételezve, hogy elég motivált vagy. – Rám kacsint. – És én nagyon jó vagyok a motiválásban.

– Ebben biztos vagyok – mondom, és inkább nem gondolok arra, hogy hogyan tudna „motiválni” engem. – De én olyan pasit keresek, aki kész letelepedni. – Hezitálok, mert ez így nem tűnik teljesen pontosnak. – Vagy legalább magával visz, amikor elmegy. Épp elég időt töltöttem dadusokkal – miközben az apám egyik veszélyes küldetés után a másikra ment – ahhoz, hogy tudjam, nem ilyen az élet, ha a pasid tengerészgyalogos.

Az arckifejezése megenyhül, de a szeme csillogásából tudom, hogy még nem végzett velem. – Túl sokat gondolkodsz.

– Nem, túl sokat érzek. Ezért kell elkezdenem gondolkodni. Az, hogy a megérzéseimben és a szívemben bíztam, nem vált be.

– Hát persze. Megtanultad, mit nem szeretsz.

Tiltakozni kezdek, hogy nem tanultam semmit azon kívül, hogy a férfiak hirtelen és figyelmeztetés nélkül elmennek, de az ajkamra teszi az ujját.

– Akkor most meg kellene tanulnod, hogy mit szeretsz. De ez soha nem fog megtörténni, ha kizárod az embereket, mielőtt még esélyt adnál nekik. – Parázsló tekintettel néz le rám. – És gondolj az időre, amit elvesztegetsz most, vitatkozva velem, amikor ezt a múltkor két perc alatt lerendezhettük volna a sikátorban.

A homlokomat ráncolom, elhúzódok a meleg, durva, olyan-nyalogatható ujjaitól az ellenállhatatlan ujjbegyekkel. – Hogyhogy?

– Meséltem neked az uborka-problémámról.

Próbálom elfojtani a mosolyomat. – Mm-hmm.

– Csók-problémám is van.

– Csók-problémád?

Ünnepélyesen bólint, nagy kezeit kétoldalt felemeli. – Szörnyen csókolok.

– Ez igaz?

– Igen. Szóval… Ha múltkor megcsókoltál volna, észrevetted volna, hogy nincs köztünk kémia. És nem kellett volna arra vesztegetnünk az időt, hogy arról beszéljünk, miért nem működne köztünk egy kapcsolat. Amiről már tudjuk, hogy lehetetlen, hiszen én Happy Catben élek, te pedig Happy Catben, és gyakorlatilag semmi akadálya nincs annak, hogy minden éjszakát együtt töltsünk, ha akarnánk. Kudarcra van ítélve. Egyértelműen kudarcra van ítélve.

Mosolyogni akarok, és a szememet forgatni egyidőben. A szarkazmus furcsán dögösen áll neki. – Te…

Megrázza a fejét, és közbevág. – Totál kudarc. ami jó, mert nem tudom lemondani a csak-tesók pókerestéket, hogy otthon maradjak a csókleckékre. És nem tudok lobbizni, hogy te is ott lehess.

Felszalad a szemöldököm. – Rendben, nem is…

– Komolyan mondom, Cukorfalat – szakít félbe halálkomoly nézéssel. – Nem akarom, hogy ott legyél a pókerestén. Ha tovább ragaszkodsz hozzá, hogy csatlakozhass, le kell fújnunk az eljegyzést.

Sóhajtva teszem csípőre a kezem. – Rendben. Megértettem. Lehet, hogy egy kicsit előre szaladtam gondolatban. De nem akarok egyéjszakás kalandot sem, O’Dell.

– Én sem, Cukorfalat – mondja rekedtes hangon, amitől a karomon feláll a szőr, aztán átkarolja a derekam. – Csak adni akarok egy nagyon rossz csókot, és hallani, ahogy lepattintasz.

Azzal odahúz a teste minden finom centiméteréhez, és az ajkamra szorítja az övét. És – az évszázad meglepetése – egyáltalán nem rossz csók.

Valójában ez a legőrületesebb csók, amit valaha kaptam – kivétel nélkül.

Gyengéd, de magabiztos, édes, de szexi.

És akkor a nyelvével végigsimítja az ajkamat, ami magától szétnyílik, és az Igazán Kiváló Csók átlép a Tiszta Varázslat státuszba.

Egy nyögéssel a dereka köré fonom a karjaimat, ujjaimat a hátizmaiba mélyesztem, a testemet az övéhez préselem, és szinte felfalom. Kicsit olyan az íze, mint az óceáné, kicsit mint a földé, és van benne valami, amit nem tudok meghatározni, de tudom, hogy halálomig vágyni fogok rá.

Ő egy finom belga csokoládé. Már az első harapásból tudod, hogy valami olyasmit találtál, amiért érdemes harcolni. Talán még meghalni is.

Nem lenne nehéz kompromisszumot kötni érte.

És ekkor jövök rá, hogy kijátszottak. Kijátszott egy játékos, akinek az erekciója olyan hosszan és vastagon nyomódik a hasamnak, hogy azon gondolkodok, hogy hozzádörgölőzzek, mint egy tüzelő macska, vagy az ujjammal a péniszébe bökjek, büntetésül azért, hogy egy ellenállhatatlan hazug, aki valahogy elérte, hogy tíz lépést megtegyek vele a rossz úton, mielőtt még lett volna időm megkérdezni, hogy „Hé, hova is megyünk?”

Fuldoklásnak hangzó zihálással szakítom el az ajkamat az övétől.

Mert így csókol Clint O’Dell. Olyan, mintha beszippantana egy elvarázsolt tenger, amitől elfelejted, hogy ismertél eddig egy másik világot, azelőtt a sötét, sürgető, szívdobogtató hely előtt, ahova a hihetetlen ajkaival repített.

De a francba is, én megmondtam, hogy nem akarom meglátogatni ezt a hülye helyet!

Megmondtam!

– Rossz – mondom, remegő ujjal az arcára mutatva. – Tényleg rossz vagy.

Elkerekedik a szeme, mintha tényleg nem tudná, mi rosszat tett.

– Nincs több csók. – Körbejárok, aztán visszafordulok, a szememet nem veszem le róla. – Nincs több csók, és nincs több trükk.

– Ez nem trükk volt, Noelle. – Fájdalom villan a szemében, a hangja sértett. – Esküszöm, én csak azt akartam…

– Tudom, mit akartál. Azt akartad, hogy úgy legyenek a dolgok, ahogy te akarod, ahogy mindig is. De néha nem kapod meg, Clint. Néha többre van szükséged, mint nagy izmokra, észre és bizalomra, hogy megoldd a problémákat. – Nyelek egyet. – És néha a problémát nem lehet megoldani, és csak annyiban kell hagynod. Kérlek, ne gyere sütikért Cassie-vel és Hope-pal. Elmennék, de Cassie-vel jöttem, és gyalog túl messze van a lakásom.

Megfordulok, és kimenekülök a pajtából.

Arra számítok, hogy utánam szól, hogy megállítson, vagy utánam jön a gyéren megvilágított ösvényen a házig, de nem teszi.

És ez jó. Vagy szörnyű. Nem tudom.

Csak annyit tudok, hogy nem lehetünk barátok. Így nem. És sütikre van szükségem. És csajos időre. És újra egyenesbe hozni a fontossági sorrendemet – az ünnepekre kell összpontosítanom, és a pékségemre.

– Gágá, gágá! Gágá, gágá!

Felsikítok, és vagy tizenöt méter magasra ugrok.

Noelle Alwyn egyetlen ugrással átugorja a magas libákat is.

A fenébe, már mémet csinálok magamból, és ez Clint hibája. Különösen, mert ez egy rossz mém.

– Menj vissza a karámodba, Diótörő– szólok rá.

– Gááááágá?

Ó, a francba! Most megsértettem.

– Nem rólad szól. Sajnálom. Én csak… volt egy rossz… Mit csinálsz?

Úgy tapossa a földet az úszóhártyás lábával, mintha üldözésre készülne.

Teszek hátrafelé két nagy lépést.

Nyújtogatja a nyakát felém, csapkod a szárnyaival, és elereszt egy újabb baljós „gágá”-t hallat.

– Mondtam, hogy sajnálom – mondom. – Mit tehetnék még…

– Gágágágágágá! Gágágá!

– Oké! Oké! Eléneklem a JingleBellst!

Hívhatnám Clintet, de nem fogom megtenni. Megmondtam neki, hogy hagyjon békén, és azt akarom, hogy hagyjon békén.

És így történik, hogy az utolsó métereket Hope házáig futva teszem meg, teljes sebességgel, és közben teli torokból éneklem a JingleBellst.

A jó hír, hogy Cassie és Hope hallja, hogy jövök, kinyitja az ajtót, és megment a libától.

A rossz hír, hogy azonnal Clintet kezdik keresni.

– El kellett intéznie valami tengerészgyalogos papírokat – lihegem.

Fogalmam sincs, hogy igaz-e vagy sem, de Cassie és Hope egy szórakozott mosolyt vált, és nem kérdőjelezik meg, így gondolom, lehetséges.

– Rendesen bezártátok Don Juant? – kérdezi Hope félénken.

Aha. Bezárva, becsomagolva, falak újjáépítve, és minden bizonytalanságom beledobva és belakatolva egy dobozba, amiben a szívem van. – A-ha. De megjött az étvágyam. Milyen ízt kóstoljunk meg először?

A két új barátnőm újabb jelentőségteljes pillantást vált, és nem hiszem, hogy azért, mert már van két üres muffinos papír Cassie tányérján.

– Jól vagy? – kérdezi.

– Persze, boldog, mint a cukormáz! Ó, kávé! Szeretem a kávét. Koffeinmentes, ugye? Szóval, Cassie. Általában mit csinálsz az ünnepeken?

Cassie és Hope egy utolsó pillantást váltanak, aztán Cassie elszórakoztat a gyerekkori ünnepeiről szóló történetekkel. Figyelek.

Isten bizony.

De még így is hallom, hogy miközben beszélgetünk, Clint autója elhúz, és biztos vagyok benne, hogy a szívem egy darabját is magával viszi, amit nem tudtam begyömöszölni a lezárt dobozba.

A pajtában nemcsak egy csók volt köztünk.

Bár azt kívánom, hogy csak az lett volna.

Egy sima csóktól könnyebben el tudnék sétálni, mint egy férfitól, akitől azt szeretném, hogy többek legyünk, mint csak barátok.

TÍZ

 

A Clint O’Dell és Ryan O’Dell közötti üzenetekből

 

Fordította: Suzy

 

Ryan: Hé, Mr. Híres, Cassie azt mondta, hogy ma este búcsú nélkül kihagytad a muffin evést velük. Azt akarta, hogy hívjalak fel és ellenőrizzelek, de én jobban tudom, hogy senkit nem hívok fel a korai húszas éveiben. Letartóztatnál, és háborús bűnnel vádolnál meg, mert megsérteném azt a jogodat, hogy a hüvelykujjadat használd a kommunikációhoz. *hüvelykujj emoji*

Clint: *középső ujj emoji*Ne skatulyázz be. A kor csak egy szám.

Ryan:Oké…

Szóval, a tengerészgyalogos napjaid korán jöttek ebben a hónapban? Erről beszélsz?

Clint: Mondd ezt a viccet bármelyik általunk ismert nő előtt, és figyeld meg, milyen gyorsan törlik le a mosolyt az arcodról.

Ryan: Nyugalom, kisöcsi. Csak vicceltem. És sosem kötekednék egy nő menstruációjával. Először, mert a nők többet teljesítenek a menstruációjuk – és gyerekszülés – közben, mint én a legjobb napjaimon. És mert a kérdéses nő megölne engem.

Clint:És bármelyik esküdtszék felmentené.

A menstruációs viccek ostobák.

És nem, nincsenek tengerészgyalogos napjaim.

Én csak… dühös vagyok. *mérges emoji*

Ryan: Ki dühített fel?

Clint: *felemelt kéz emoji*

Ryan:Te MAGADAT dühítetted fel?

Clint: Igen. Gondolom. Annyira kurvára össze vagyok most zavarodva, hogy abban sem vagyok biztos, melyik végembe tömjem bele ezt a szendvicset. *szendvics emoji* *mérges emoji* *villa emoji* Ha át akarsz jönni, akkor eszek egy Második Vacsorát is. Elmentem, és vettem egy háromszemélyes szendót, így lesz maradékom holnap ebédre.

Ryan: Egy háromszemélyes szendó este, mi? Ez komoly lehet. *gif egy nőről, akit egy seprűvel simogatnak, miközben az LÁM LÁM villog a kijelzőn*

Clint: *középső ujj emoji* *szendvics emoji*

Ryan: De komolyan – azóta nem vettél háromszemélyes szendót, mióta Jace nem volt hajlandó veled beszélni egy hétig azután az este után, hogy bezártad a nyeregkamrába, mert részeg volt a holdfénytől, és meztelenül akart fürdeni a Wilson-nővérekkel.

Clint: Túl részeg volt. Megfulladhatott volna.

Ryan: De a Wilson-nővérek szemrevalóak voltak.

Clint: És az a seggfej egy éjszakámba került velük. ÉS ÉN éreztem magam rosszul, mert bezártam. Bonyolult vagyok, ember. BONYOLULT.

Ryan: Még szoktam látni Steph Wilsont a városban, de Amanda eltűntnem sokkal a gimi után. Vajon mi történt vele? Jobb kérdés –miért fojtod evésbe az érzéseidet? Mert tudom, hogy ma este ragut ettél Hope-nál. Cassie mondta.

Clint: Nem fojtom evésbe az érzéseimet. Súlyzóztam egy órát, mielőtt ma elmentem dolgozni, és az ebédszünetem alatt futottam. Feltankolom a gépet. *súlyemelő emoji* *superman emoji*

Ryan: Hát, bármiért is van bűntudatod – hagyd abba. Akárhányszor ezt csináltad magaddal, helyesen cselekedtél. Nem azért mondom, hogy még önteltebb legyél, mint amennyire már vagy, de amikor számít, szilárd, jól megalapozott döntéseket hozol. *mém Clint O’Dellről, felirat: „Clint O’Dell nem az anyját kérdezi, mit tegyen. Az anyja kérdezi Clint O’Delltől, mit tegyen.*

Clint: Ezúttal nem. Azt hittem, csak flörtölünk és szórakozunk, de aztán azt mondta, hogy átvertem őt és … nem is tudom. Talán tényleg átvertem. Talán rossz vagyok.

Ryan: Te a legtávolabb vagy a rossztól, tesó. Néha elkapkodod a dolgokat, anélkül, hogy először átgondolnád, de a szándékaid mindig jók.

Feltételezem, hogy Noelle a szóban forgó „ő”.

Clint: Utál engem. *szív emoji* *kés emoji*

Ryan:Nem utál téged. Láttam, hogy nézett rád minap a tűz után. Határozottan érdeklődően. Még ha nem is kész ezt beismerni.

Clint: Nem, utál engem.

Ryan: Csak fel kell hívnod, kibeszélned magad és tisztázni a dolgot.

Clint: Nem. Elbasztam, Ryan. Azt mondta nekem, hogy egyek *kaka emoji*,és ugorjak bele egy *sírkő emoji*

Ryan: Ezt NOELLE mondta?

Clint: Átfogalmazom. Neki kellett volna. Ezt elbasztam és…

Ryan: És?

Clint: És az volt életem legjobb csókja. A legjobbnál is jobb. Egy egészen kibaszott következő szintű szarság.

Ryan: Hűha.

Clint:Ja. És aztán ellökött magától, és azt mondta, húzzak el.

Ryan: A nők nem sokszor mondják neked, hogy húzz el, ugye?

Clint:Soha. Ezért eszem meg az egész szendvicset.

Ryan: Ne edd meg az egész szendvicset.

Clint: Jobban fogom érezni magam tőle. Belülről.

Ryan: Hát persze. A gyomorrontástól minden jobb lesz.

Clint:Nem én kapok gyomorrontást. A gyomorrontás kap el engem. Nem láttad a mémet?

Ryan:Talán ez is része a problémának, haver. Bevetted a körülötted lévő felhajtást,és nehéz kezelned azt a tényt, hogy te is olyan ember vagy, mint a többi.

Clint: *gif egy férfiról, aki azt mondja, HAZUGSÁG, MIND HAZUGSÁG*

Ryan: *szemforgató emoji*

Clint:Tudom, hogy ember vagyok, Ryan. Csak vicceltem.

De… lehet, hogy túl sokat viccelek.

Ahogy mondtam is, azt hittem, flörtölünk, de Noelle úgy érezte, manipuláltam. Soha nem akartam ezt tenni. Tudod, hogy sosem manipulálnék szándékosan senkit. Hacsak nem egy seggfejet, akinek a fejét szükséges a seggébe irányítani.

Ryan: Mindig érdemes megindokolni a manipulációt.

Clint: Én csak segíteni akartam neki feloldódni és hogy jól érezze magát. Neki van az az elképzelése, hogy várnia kell valami tökéletes fickóra, aki megfelel minden elvárásának, mielőtt újra egyáltalán újra ELKEZDHET randizni. De a tökéletes nem létezik. És ha mégis így lenne, az elején nem tökéletes. Az elején csak két idegen vagytok, akiknek a durva élei egymásnak ütköznek, megnézve azt, hogy találtok-e elég sima helyet, ahol összebújhattok és maradhattok egy darabig.

Ryan:Szemléletes. De egy olyan férfi nézőpontja is, aki szerencsés a szerelemben.

Clint:Mi a fenéről beszélsz? *fejvakaró emoji* Évek óta nem randiztam komolyan senkivel, és Marta szakított VELEM. Én voltam a sértett fél. A megtört szívű.

Ryan: Emlékszem. Sajttortát ettél akkoriban.

Clint: Ma este is akartam venni egyet, de a pékség már bezárt, mire beértem a városba. És a fagyasztott sajttorta nem ugyanolyan. A Fájdalom Sajttortámra frissen van szükségem. Ez az egyetlen módja, hogy felszívja az összes szarságot.

Ryan:Hűha. Szóval egy háromszemélyes szendó és egy Fájdalom Sajttorta. Rosszul érzed magad a lány miatt.

Clint: Igen. Én csak… nem akarom, hogy vége legyen a dolognak, tudod?

De nem akarom bedugni az orromat – vagy bármi mást sem– oda, ahol nem látnak szívesen.

Ryan: Ahogy mondtam, szerencsés voltál. Persze, belekóstóltál a szívfájdalomba, de senki sem vájta ki a szívedet a mellkasodból egy rozsdás villával. Nem ismerem Noelle-t olyan jól, DE KELLENE, érted? Egy ilyen méretű városban az ember nagyon hamar megismeri mások dolgait. De nem az övét. Ő védi magát, ember. Van egy olyan érzésem, hogy őtrozsdás villa szinten bántották. Szóval van annak értelme, hogy sokkal óvatosabb, amikor valami új dologba kezd.

Clint:A fickó, aki két éve volt a barátja, lelépett pont mielőtt elmentek volna egy szuperromantikus nyaralásra. Figyelmeztetés nélkül. Csak fogta magát, és úgy döntött, hogy új nőt akar és eltűnt.

Ryan: Juj. Az kemény.

Clint:Ja, szeretném *ököl emoji* az *arc emoji*. De nem akarom így bántani Noelle-t. Senkit sem bántanék így.

Ryan: Ezt elmondtad neki?

Clint:Nem. Túl elfoglalt volt a magyarázattal, hogy miért nem randizhat egy tengerészgyalogossal, hogy szóhoz se jutottam.

Ryan: Hé, nehéz dolog katonaemberrel lenni. Mintha olyan férfihoz mennél hozzá, aki égő épületekbe rohan be a megélhetéséért – nem való mindenkinek. Néhányan csak nem tudják kezelni a kockázatot.

Clint: Kockázat nélkül mi az élet? Az nem élet, hanem bebújsz egy barlangba azt remélve, hogy a szörnyek nem találnak meg. De a szörnyek mindenhol ott vannak – a barlangban, a helyeken, ahol bevetettek, a tökéletesen kinéző otthonokban, ahol a gyerekek félnek nyitva hagyni az ajtót éjszaka attól való rettegésükben, hogy anyu és apu mit tehet, amikor berúgnak.

De egyébként szabadon is kell élned, Ryan. Az elbújás a gyengéknek való, és Noelle nem gyenge.

Ryan: Talán még meg tudod erről győzni. Csak adj neki egy kis időt. Fogd vissza ezt a kapkodást, éshagyd, hogy megoldódjon ez a dolog. Adj neki lehetőséget, hogy átgondolja a csókot. Ha annyira tetszett neki, mint neked, akkor vissza fog térni. És ha nem így volt…

Clint:Így volt. Ezt mondhatom. Felismerem, amikor egy nő beindul. *láng emoji* És ember, azok a hangok, amikor megcsókoltam…

Ryan:Ah, ah, ah! Ne mondd el. Nem akarom tudni.

Clint: Haver. Vannak határaim.

Ryan:Tudom, de most egyáltalán semmilyen csókolózós történetet sem akarok hallani. Cassie újabban egyáltalán nincs csókolózós kedvében.

Clint:Talán a hatalmas O’Dell baba miatt, akivel teherbe ejtetted. Az a szegény kicsi nő úgy néz ki, mintha mindjárt szétrepedne. Igazán utálni fog érte, ha rájön, hogy az O’Dell babák mindig később érkeznek.

Ryan: Ez nem. A srácnak időben kell érkeznie, vagy Cassie megöl.

Clint:Szóval szerinted fiú?

Ryan: Szerintem igen. Csak van ez az érzésem, amikor beszélgetek vele. Mintha alig várná, hogy megérkezzen, és bajt okozzon, mint a bácsikái. És megvédje Clovert is. Meséltem neki, hogy az unokatestvérét egy bajkeverő és egy hippi neveli, szóval valószínűleg egy kicsit furcsa lesz a végére,és én szeretném, ha a suliban vigyázna rá. Hogy távoltartsa a zaklatóktól, akik nem értik az ő holdsugaras és beszólós beszédmódját.

Clint: Nagyon király, hogy közel egyidősek lesznek. És ugyanabban a városban élnek. Mindig azt kívántam, bárcsak a winconsini unokatestvéreink közelebb éltek volna gyerekkorunkban.

Ryan: Erről jut eszembe. Shane barátnője is terhes. Láttam az InstaChat oldalán.

Clint: Ne bassz. Mit szólnak ehhez a testvérei? A család bébije előnyt szerez a többi lógóssal szemben?

Ryan: Nem biztos. Mindenki elég zárkózott ezzel kapcsolatban, de van egy olyan érzésem, hogy Steve bácsi nem túl feldobott amiatt, hogy azok ketten várni akarnak a házassággal a baba születése utánig. Ő a hagyományos rendben szereti a dolgokat. Emlékszem, hogy majdnem szívrohamot kapott, mert anyu megengedte nekünk, hogy kibontsunk néhány ajándékot szenteste, ahelyett, hogy vártunk volna karácsony reggeléig.

Clint:Karácsony… A megbocsátás időszaka. *magyalbogyó emoji*

Ryan:Um, igen. Az.

Clint: Mennem kell. Szendvicskezeim vannak.

Ryan:Ez mit akar jelenteni?

Clint:Azt jelenti, hogy meg kell mosnom őket, seggfej. Így nem lesz szendvicsszaguk. Nem akarok savanyú uborkától bűzlő ujjakkal esedezni a bocsánatért.*savanyú uborka emoji*

Ryan: Sosem könyörögtél semmiért az életben. Tudod egyáltalán, hogy kell?

Clint:Majd menet közben kitalálom. Tengerészgyalogos vagyok. *superman emoji* Tudom, hogyan improvizáljak, mikor szorult helyzetbe kerülök. Erről jut eszembe, talán le kellene törölnöm a telefonomat… Savanyú uborkás ujjakkal a gépelés se olyan csodás.

Ryan:Szeretlek, dilis. És sok szerencsét. Most, hogy egyre jobban megismeri, Cassie tényleg kedveli Noelle-t.Biztos vagyok benne, hogy hajlandó lesz neked adni egy második esélyt. Holnap majd meséld el, hogy ment, oké? Megyek aludni.

Clint: Nyolc óra van.

Ryan: Tudom, de kivagyok. Cassie nem alszik jól, így én se alszok jól, és anyu minden reggel hatkor üzenetben tájékoztat a mosómedvékről.

Clint: *nevető emoji* Haver. Csak mondd meg neki, hogy dél előtt ne írjon. Nekem működik.

Ryan:Ja, de te vagy a kedvence. És nem te vagy ébren kb. hajnali háromig?

Clint: Ez titkos. És ne hazudj. Tudod, mennyire imádod, mikor George cuccairól ír neked. *mosómedve emoji* *játszótér emoji*

Ryan: Igen… igaz. Láttad azt a videót Bögyörőről és az új trükkjéről az udvarukban lévő kötélhintával?

Clint: Hétszer. Jóéjt, tesó. Kösz, hogy bejelentkeztél. Cassie-nek is mondd meg, hogy kösz.

Ryan: Úgy lesz. Jó éjt. És sok szerencsét.